forint

2013. július 31. 11:17 | Portfolio

300 felett az euró - Merre tovább?

Öthetes mélypontra esett ma délelőtt a forint az euróval és a svájci frankkal szemben, illetve háromhetes mélypontra bukott a dollárral szemben. Mindez amellett következett be, hogy közben a nemzetközi befektetői hangulat összességében továbbra is kedvező, igaz több feltörekvő piacon is látjuk a gyengélkedés jeleit. Az mindenesetre látványos és figyelmeztető, hogy a forint gyengülése és az állampapír hozamok intenzív emelkedése kilóg a szűkebb értelemben vett régiónk folyamataiból. Az okok jórészt a kormány által belengetett újabb devizahiteles mentőcsomagra, az általa keltett bizonytalanságra vezethetők vissza. Míg a technikai elemzés nem vetít előre további jelentős forintesést, addig fundamentális oldalról az említett mentőcsomag, illetve a folytatódó jegybanki kamatvágások továbbra is alááshatják a forint erejét.

2013. július 30. 19:10 | Portfolio

300 közelében ragadt az euró, ugranak a hozamok

Bár a fejlett részvénypiacokon kedvezõ maradt a befektetõi hangulat, és a dollár sem tudott még látványosan erőre kapni, mindez továbbra sem segít a forintnak. Az euróval szemben egész nap 300 közelében "várakozott", de a kerek szintet eddig nem érte el. Mindez azonban azt jelenti, hogy nem tud szépíteni egyhavi mélypontjáról a magyar fizetőeszköz és azt is, hogy folytatódik a fokozatos leválás a régiós devizák trendjérõl. Amint az várható volt: az IMF felé bekövetkezõ "végtörlesztés" semmilyen érdemleges piaci hatással nem jár rövid távon. A forint gyengélkedésével párhuzamosan ma már a második egymást követõ napon volt intenzív hozamemelkedés az állampapírok másodpiacán.

2013. július 29. 22:03 | Portfolio

299 felett is járt az euró

A csütörtökön és pénteken is megjárt 298 közeli szinten kezdett ma reggel a forint az euróval szemben, majd a délelõtti oldalazás után délután új egyhavi mélypontra bukott, hiszen a jegyzések 299 fölé lendültek. Közben a nemzetközi befektetõi hangulat sem kifejezetten támogató, az állampapírok másodpiacán intenzív hozamemelkedés következett be, a hazai részvénypiacon pedig az OTP Bank papírjai kerültek ismét heves eladói nyomás alá. A forint piaca a hétfő esti órákra valamelyest megnyugodott, a jegyzések 298 közelébe estek az euróval szemben.

2013. július 26. 16:59 | Portfolio

A végén megcsapták a forintot

A reggeli kiváló kezdést csak délig tudta tartani a forint, a délutáni órákban látványos gyengülési hullám bontakozott ki. Az euróval szembeni jegyzések megközelítették újra a 298-as szintet. Mindez elsősorban a romló nemzetközi befektetői hangulattal magyarázható.

2013. július 26. 08:51 | Portfolio

Óvatos erősödéssel indít a forint

A csütörtöki határozott gyengülés után enyhe korrekciót láthatunk a forint árfolyamában. Az euróval szembeni jegyzések visszaereszkedtek a 297-es szint alá a péntek reggeli kereskedésben. Délután egyetlen amerikai makroadat érkezik, miközben fontosabb vállalati gyorsjelentések sem várhatóak, így hangulatalapú kereskedésre számíthatunk. Idehaza egyelőre lecsillapodtak a hírek a devizahiteles mentőcsomaggal kapcsolatban. A jövő hét viszont nagyon izgalmasnak ígérkezik.

2013. július 25. 15:32 | Portfolio

Újra egyhavi mélypontnál a forint

Határozott hangulatromlás mutatkozik tegnap délután óta a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon és ez, illetve a magyar devizahiteles mentõcsomaggal kapcsolatos bizonytalanság is gyengébb szinteken, egyhavi mélypont közelében tartja a forintot az euróval szemben.

2013. július 24. 19:09 | Portfolio

Gyengébb szinten ragadt a forint

A keddi MNB-bejelentésekre bekövetkezett forintgyengülést ma délelőtt újabb hullám követte, amely azt eredményezte, hogy új egyhavi forintmélypont alakult ki az euróval szemben 297 közelében. Innen kissé erősödni tudott a forint a kedvező nemzetközi piaci hangulatban, de a nap végére az euróval szembeni jegyzések újból 296 fölé kerültek.

2013. július 23. 15:29 | Portfolio

Matolcsy beszél, esik a forint

Egész nap viszonylag stabilan tartotta magát a forint árfolyama, a 294,50-es szint körül billegett az euróval szemben. Aztán elkezdődött Matolcsy György sajtótájékoztatója, ahol több újítást is bejelentett a jegybankelnök. Ez lejtőre küldte a forintot.

2013. július 22. 16:55 | Portfolio

294-nél készül az euró Matolcsy szavaira

A vártnak megfelelõ japán választási hír nem tudta érdemben tovább tüzelni a japán részvénypiacot, de összességében a fejlett piacokon továbbra is kiváló a hangulat. Ez ma korlátozott mértékben a forintot is erõsíteni tudta az euróval szemben 295 felettrõl 294 alá és az sem hozott nagy kilengést az árfolyamban, hogy kiderült: holnap sajtótájékoztatót tart Matolcsy György MNB-elnök.

2013. július 19. 19:30 | Portfolio

Nyomás alatt maradt a forint

Az újabb kormányzati devizahiteles mentõcsomagról eddig érkezett információk egyértelmûen rányomták a bélyegüket a forint árfolyamára szerdán és csütörtökön, de ezt eddig a kifejezetten jó fejlett részvénypiaci hangulat jórészt korlátozni tudta. Mivel egyrészt egyre inkább esélyes a fejlett részvénypiacokon a korrekció, ezért eleve veszélyt jelenthet a forintra. Másrészt az OTP részvényeinek mai hanyatlása, illetve Orbán Viktor kormányfõ válságadókkal kapcsolatos kijelentése (hosszú ideig velünk maradnak) szintén hozzájárulhat a forint gyengüléséhez. Délelõtt a forint hirtelen újra gyengülni kezdett és 296-nál új másfél hetes mélypontra esett az euróval szemben. A nap végéhez közeledve továbbra is nyomás alatt maradt a magyar fizetőeszköz.

2013. július 18. 15:03 | Portfolio

Megállt a forintesés, kis hozamemelkedés a kötvénypiacon

Bár kifejezetten jó a hangulat a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon azt követõen is, hogy tegnap Ben Bernanke kongresszusi meghallgatásán tisztábbá tette a képet az eszközvásárlási program sorsát illetõen, de ez a forinton csak tegnap segített. Ma délelõtt újra esni kezdett, mivel további információk jelentek meg a kormány devizahiteleseknek szánt újabb mentõcsomagjáról (az árfolyamváltozásból eredõ problémákat is "kezelné" a terv). Ezek még inkább fokozzák a befektetõk óvatosságát, ami jól látszik abban, hogy a forint esésbe váltott, az OTP Bank árfolyama pedig zuhanásba. Az euró jegyzései kora délután átmenetileg 295,5-ig emelkedtek a bankközi piacon, ami másfél hetes forintmélypontot jelentett. Innen azonban délután némi forinterősödés indult. Az állampapírok másodpiacán nincs nagy feszültség, legtalábbis a hozamok csak mérsékelten emelkedtek.

2013. július 17. 17:22 | Portfolio

Talpra állt nap végére a forint

Délig mérsékelt forintgyengülést okozott az a tegnap késõ esti, Navracsics Tibor felõli bejelentés, miszerint a kormány a devizahiteles szerzõdésekbe visszamenõleges hatállyal "nyúlna bele" bizonyos problémás esetek rendezése érdekében. Az euróval szemben 294,5-ig gyengült a forint, ami egyhetes mélypontot jelentett. A forint gyengüléséhez az is hozzájárult, hogy délelőtt átmenetileg romlott a nemzetközi befektetői hangulat, ez azonban még azt megelőzően markánsan javult, hogy Ben Bernanke Fed-elnök délutáni beszéde megjelent volna. Abban a Fed-elnöke az eddigieknél konkrétabban vázolta az eszközvásárlási program menetrendjét, de összességében a rendkívül laza monetáris politika tartós fennmaradását hangsúlyozta. Éppen ez adott délután újabb lendületet a piacnak és így a forintnak is, amely végül napi csúcsközelben "zárt" az euróval szemben 292,5 körül.

2013. július 16. 17:22 | Portfolio

Elmaradt az újabb csúcsdöntés a forint piacán

Hétfõ reggel átmenetileg 291-ig, egyhavi csúcsra erõsödött a forint az euróval szemben a kedvezõ globális befektetõi légkör mellett, majd bár a jó hangulat kedden is kitartott, de új csúcsot már nem tudott elérni a forint. Az euróval szemben jellemzően a 292-es szint körül hullámzott egész nap. A délelőtti német, illetve a délutáni amerikai makroadatok nem okoztak jelentősebb piaci kilengéseket, a befektetők már elsősorban a holnapi (és csütörtöki) Ben Bernanke Fed-elnöki beszédre koncentrálnak, amelyet a törvényhozás előtti szokásos meghallhatásán mond majd el.

2013. július 16. 11:19 | Portfolio

Meddig erősödhet még a forint?

Június vége óta fokozatos erősödést mutatott a forint az euróval szemben, és tegnap egyhavi csúcsra ért 291-nél. Ezek alapján felmerül a kérdés, hogy meddig tarthat még a forint jó sorozata, lehet-e még erő a magyar fizetőeszközben. Az alábbiakban a kérdést technikai és fundamentális elemzési szempontból is körbejárjuk röviden. A jelek abba az irányba mutatnak, hogy nem tart már sokáig a forint tündöklése és nagyobb az esélye annak, hogy inkább a gyengülés irányába mozdulunk el.

2013. július 15. 18:51 | Portfolio

Elmaradt az újabb csúcsdöntés a forint piacán

Nem okozott nagy negatív meglepetést a hajnalban közzétett kínai GDP-adat, így összességében fennmaradt az a jó hangulat a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon, amely a múlt hét végét is jellemezte. Éppen emiatt a forint is jó erõben kezdte a hetet, és délelõtt átmenetileg 291-nél járt az euróval szemben, ami egyhavi csúcsot jelentett. Itt azonban elfogyott a lendület, igaz a nap további részében sem következett be érdemi forintgyengülés. Az IMF-hitel "elõtörelsztésével" és a budapesti IMF-iroda bezárásával kapcsolatos hír nem váltott ki érdemi piaci hatást. A délutáni vegyes amerikai makroadatok nem okoztak komolyabb mozgásokat a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon.

2013. július 15. 10:52 | Portfolio

Londoni vélemény: véget ér majd a forint tündöklése

A forint továbbra is érzékeny marad a feltörekvő piaci eszközökkel kapcsolatos befektetői étvágyra és a fejlett piaci hozamok alakulására - állapítja meg pénteken kiadott feltörekvő devizapiaci körképében a Goldman Sachs londoni elemzői csapata.

2013. július 12. 22:15 | Portfolio

Csúcsközelben búcsúzik a forint

Reggel háromhetes csúcsra kapaszkodott a forint az euróval szemben a kiváló nemzetközi befektetõi hangulatban, majd napközben kis gyengülést szenvedett el. Mivel délután továbbra is kitartott az összességében erős kockázati étvágy a világban (a portugál belpolitikai válság mellett is), ezért a forint is lendületbe jött nap végére, így háromhetes csúcsközelben búcsúztatja ezt a hetet. A magyar állampapírok másodpiacán ma is csendes kereskedés és kis hozamelmozdulások voltak jellemzők.

2013. július 11. 17:21 | Portfolio

Csúcsközelben mozog a forint

Szükség van a tartósan laza monetáris politikára, a munkanélküliségi ráta a valóságosnál jobbnak mutatja az amerikai munkaerõpiaci helyzetet és az eszközvásárlási program befejezése után még jó ideig nem lesz kamatemelés - lényegében ez az a három legfontosabb üzenet, amelyet tegnap késõ esti beszédében Ben Bernanke Fed-elnök hangsúlyozott és ez okozott hatalmas dollárgyengülést a legtöbb devizával szemben. A nagy mozgások egyébként részben a tartósan laza Fed monetáris politika ígéretével (nem gyorsan lesz vége az eszközvásárlási programnak), részben pedig pozícionáltsági okokkal függnek össze, azaz nagyon sok dollár vételi pozíciót építettek ki a befektetõk az utóbbi hetekben, amelyek jó részét (kényszerbõl) zárták az éjjeli órákban. Ma napközben a dollár újra határozott erõsödést mutatott a legtöbb devizával szemben, de nem tudta teljesen ledolgozni az éjszakai esést. A nagy külföldi devizapiaci mozgások mellett a forint délelõtt alig mozdult, délután viszont új (háromhetes) csúcsok felé vette az irányt, ahogy a tőzsdéken kitartóan jó volt a hangulat.

2013. július 10. 16:36 | Portfolio

Gyengébb szinten a forint, emelkedtek a kötvényhozamok

Reggelig nem okozott érdemi hangulatromlást a tegnap esti S&P felõli olasz leminõsítés, illetve a vártnál sokkal rosszabb ma hajnali kínai külkereskedelmi adatok, délelõtt azonban már romlott valamelyest a jókedv a piacokon. Emiatt a reggel még háromhetes csúcsközelben mozgó forint gyengült napközben és ez azzal sem változott meg, hogy közben a külpiaci hangulat újra javult. A piacok egész nap az esti amerikai fejleményekre vártak: előbb a júniusi kamatdöntés jegyzőkönyve, utóbb pedig Ben Bernanke Fed-elnök beszéde lesz majd lényeges a ma késő esti órákban.

2013. július 10. 08:55 | Portfolio

Mi állíthatja meg a forintot?

Kiválóan teljesített a forint a keddi kereskedésben, a javuló nemzetközi hangulat segítette a hazai fizetőeszközt is. Szerda reggel kitart a forint ereje, Olaszország leminősítése nem rengette meg a piacokat. A héten eddig már bő 1 százalékot erősödött a forint.

Részletes keresés